Blog

Meixner Etelka, Felüdült hagyomány kiállítása

Comments: (0)

Meixner Etelkának, a Herendi Porcelánmanufaktúra fiatal iparművészének nyílt önálló kiállítása Veszprémben, a Dubniczay Palotában.

 Etelka 11 éve a világ legnagyobb porcelánmanufaktúrájának tervezőművésze.  Pályafutása a manufaktúrához fűződik, több új figura, dísztárgy  és számos hagyományos dekoráció újrafogalmazása kötődik a nevéhez. Herend  számára  készült darabjaira felfigyeltek külföldön is.

A szép számban megjelent vendégeket dr. Simon Attila, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. vezérigazgatója köszöntötte. Herend mindig felvállalta a múltat, de nem fordult el a jelentől és  keresi a jövőt, méltatta a kiállításon a tervezőművész munkásságát a vezérigazgató. Hegyeshalmi László, a Művészetek Háza igazgatója fontosnak tartotta kiemelni a kiváló együttműködést a két intézmény között.

Oroszlán Szonja színművész megnyitójában azt mondta, bár neki nincs kézügyessége, mindig  irigyelte és tátott szájjal csodálta a kreatív művészeket. 

Felüdülés ezeket a  tárgyakat a kezünkbe venni. személyes megnyitó beszédében hosszan méltatta a fiatal tervezőművésznőt, érezhető volt, hogy a tárgyak közel állnak hozzá, Etelka stílusa és alkotásai kedvére valók.

A kiállítás átfogó képet mutat a több, mint egy évtizedes alkotómunkából. Megtekinthetők készletek, köztük az idei frankfurti vásár egyik szenzációja, a “Gyöngyös készlet”, több dekorvariációban is. Lámpák, excentrikus tálak, magyaros ihletésű figurák, és a kezdeti évek parfümösüvegei ugyancsak nagy érdeklődésre tarthatnak számot. Különleges installációs megoldások, elegancia, trendiség és szépség, letisztultság jellemzi a tárlatot, mely augusztus 5-ig várja a látogatókat!

Forrás: herend.com

© 2012 Meixner Etelka

ecce HOME - ceramics

- WEBSHOP -